Az eXploreUSA célja, hogy minél több Magyarországon tanuló főiskolai és egyetemista hallgatónak biztosítson lehetőséget arra, hogy ésszerű összeg befektetése után eltöltsön egy fantasztikus nyarat az Egyesült Államokban.
A Self Placed program adja a legnagyobb szabadságot, hisz itt Te magad szerzed a munkaadódat igényeidnek, érdeklődési körödnek megfelelően. Ha a munkaadód megvan, a többit ránk bízhatod, felvesszük a kapcsolatot a vízumszponzorral, és a vízuminterjú lebonyolításában is segítünk!
A nyár során lehetőséged lesz visszakeresni a befektetett összeget, sőt az eddigi tapasztalatok alapján spórolt pénzzel jöhetsz haza az USA-ból. (Ha nem költöd el laptopra, utazásra, iPodra).
A program célja, hogy a diákok megismerjék az amerikai kultúrát, kis ízelítőt kapjanak a kinti életből, táguljon a látóterük, dolgozhassanak, és egy igazán feledhetetlen nyarat töltsenek el kint az Államokban. A jelentkező diákoknak legalább 2,5 hónapot kell munkavégzéssel eltölteniük a nyár folyamán, de javasoljuk a minél hosszabb idejű kint tartózkodást, mert úgy több pénzt tudsz megtakarítani. Érdemes a vizsgaidőszakot minél hamarabb sikeresen befejezni, és legkésőbb június közepén kiutazni.
Ha lejárt a szerződésed a munkaadóddal, és inkább utazni vágysz, nyakadba veheted Amerikát. Lenyűgöző városok, és csodálatos természeti látnivalók várják hogy felfedezd őket.




Forint to
Dollar Converter




